Göblyös Krisztina

A témaválasztást az indokolja, hogy eddig rendkívül kevés figyelem irányult a nácizmus homoszexuális áldozataira mind a magyar, mind a német vagy más külföldi kutatók körében. Ezért dolgozatomban a kérdéskör minél több elemével szeretnék foglalkozni. Az első részben a homoszexuálisok felé irányuló diszkrimináció ideológiai alapját vizsgálnám meg, amit összevetnék a korabeli német gyakorlattal, ugyanis a náci párt vezetésében és tagságában sem volt ismeretlen a homoszexualitás jelensége. Emellett arra is kitérnék, hogy a meleg férfiakon kívül diszkriminálták-e a leszbikus nőket, illetve a transznemű és az interszexuális egyéneket. Dolgozatomban szeretném kronológiailag áttekinteni a homoszexualitás kriminalizálásának főbb lépéseit. Ennek kiindulópontjaként 1871-et jelöltem meg, mert Németországban ekkor lépett életbe a 175. §, amely büntethetővé tette a homoszexuális cselekményeket a férfiak számára. Továbbá, megvizsgálom a homoszexuálisok helyzetét a náci rezsim és a holokauszt alatt, kitérve a sterilizációs- és az eutanáziaprogramra, valamint a koncentrációs táborokra. A táborok tanulmányozása során olyan kérdésekre keresek választ, mint például a homoszexuális áldozatok becsült száma, a táborokban kialakult bánásmód, valamint a náci orvosok hozzáállása a homoszexuális rabokhoz. A II. világháborút követő éveknek is szeretnék figyelmet szentelni. A holokauszt meleg áldozatai nem részesültek kárpótlásban szabadulásuk után, ami összefügg azzal, hogy a kor társadalmi-kulturális közegében nagyon kevesen vállalták fel melegségüket. Ezzel magyarázható, miért született kevés visszaemlékezés a túlélők körében. (Ennek ismeretében különösen értékes Heinz Heger és Pierre Seel memoárja.) Ezért utolsó lépésként szeretném megvizsgálni a meleg holokauszt társadalmi hatásait a baloldali diktatúrákban és a nyugati demokráciákban, különös tekintettel az Amerikai Egyesült Államokra, ahol a meleg holokauszt megjelent az 1960-as évek melegjogi aktivistáinak retorikájában.