• English
  • Magyar

Kutasi Imre

Felhasználói adatok

Név: 
Kutasi Imre

Képzés

Évfolyam: 
II.
Képzés: 
MA
Szak: 
Néprajz-Muzeológia
Kar: 
BTK
Szakkolégiumi szakcsoport: 
Nyelvvizsga: 
Nyelv: 
Angol
Szint: 
B2
Nyelv: 
Német
Szint: 
B2

Kutatási téma

Kutatási téma címe: 
Hajdúnánás városfejlődése a 20. században.
Rövid leírása: 
Kutatásom célja Hajdúnánás városfejlődésének felderítése a 20. században. A század első és második felét el kell különítenünk egymástól, a századelőn még a 19. században elkezdődött városiasodás folytatódott Hajdúnánáson, míg második felében a szocialista rendszer miatt új irányt vett a város fejlődése. A leglátványosabb változás – a téeszesítés eredményeként – az igen besűrűsödött tanyavilág megszűnése volt, amellyel megváltozott a település szerkezete is. A népesség növekedése és az előbbiekben is említett téeszesítés eredményeként a város nagykörúton kívül eső területei fokozatosan betelepültek, valamint újabb településrészek kerültek kialakításra. Az egyik legérdekesebb, ekkor kialakuló periférikus része a városnak az 1948-ban kiosztott Újházhely, mivel ide a lakók nagy része a tanyákról költözött be. Házhelyet csak azok kaphattak, akik a város belterületén sem lakóházzal sem telekkel nem rendelkeztek. Tehát az Újházhelyre települők a város város szegényebb lakosaiból kerültek ki. Érdekesnek találom e – mára már kertvárosias jellegű – terület kialakulásának körülményeit, fejlődésének történetét. Ezen túl terveim szerint a többi periférikus rész kialakulásával és fejlődésének történetével is foglalkozni fogok, valamint megvizsgálom Hajdúnánáson a szocialista építészet városképformáló hatását.
Témavezető: 
Dr.
Kavecsánszki Máté

Ösztöndíjak

Ösztöndíj típusa: 
  • Egyéb ösztöndíjak

Konferencia előadások

Konferencia: 
Egyéb konferencia
Konferencia pontos címe: 
Lakiteleki Népfőiskola: Szerémség Kollégium
Konferencia helyszíne: 
Szerbia
Maradék (Maradik)
Rendező intézmény: 
Lakiteleki Népfőiskola
Előadás pontos címe: 
Latyarak a kutatott település bemutatása
Előadás nyelve: 
Magyar
Konferencia időpontja: 
Kezdete: 
2019. március 9., szombat
Vége: 
2019. március 9., szombat
Konferencia: 
Egyéb konferencia
Konferencia pontos címe: 
VII. IRI Társadalomtudományi Konferencia
Konferencia helyszíne: 
Párkány (Štúrovo)
Szekció: 
Társadalomfilozófia szekció
Előadás pontos címe: 
Megélhetési stratégiák és közösségfejlesztési tervek Hajdúnánás periférikus területein
Előadás nyelve: 
Magyar
Konferencia időpontja: 
Kezdete: 
2019. június 19., szerda
Vége: 
2019. június 20., csütörtök

Publikációk

Publikáció címe: 
Határhasználat, tagosítás, tanyásodás – A téma percepciója a történeti szakirodalomban és a folyamatok bemutatása Hajdúnánás példáján
Publikáció nyelve: 
Magyar
A publikáció megjelenésének helye: 
Új Nézőpont 2019, VI. 1.
A publikáció műfaja: 
Tanulmány
Publikáció címe: 
Hajdúnánás határhasználata és a tanyásodás folyamata a 19. században
Publikáció nyelve: 
Magyar
A publikáció megjelenésének helye: 
Bartha Elek, Keményfi Róbert, Marinka Melinda (szerk.) Regionális néprajzi kutatások a Kárpát-medencében (Studia Folkloristica Et Etnographica 58.) Debrecen, 2018.
A publikáció műfaja: 
Tanulmány
Publikáció címe: 
Táj és kultúra 2. Néprajzi tanulmányok a történeti Bihar megyéből.
Publikáció nyelve: 
Magyar
A publikáció megjelenésének helye: 
Bihari Nagy Éva-Marinka Melinda (szek.) Néprajzi Tanszék 70 Debrecen (Néprajz Egyetemi Hallatóknak 37.) Debrecen, 2019.