• English
  • Magyar

Debreceni Egyetem

Debreceni Egyetem

Újra Hatvani-hét a Debreceni Egyetemen

A Hatvani István Szakkollégium 2016-ban is megrendezi éves nagyrendezvényét, a Hatvani-hetet. A több napos rendezvény november 21. és november 24. között kínál színes programokat a szakkollégisták és az érdeklődők számára.
 
A Hatvani-hét részletes programjáról a Facebook-esemény oldalán vagy a rendezvény Plakátjáról tájékozódhat.
 
Külön is szeretnénk felhívni a figyelmet a csütörtöki záróeseményre, amelyet adománygyűjtéssel kötünk össze. A célcsoportot hátrányos helyzetű gyerekek jelentik, így az élelmiszerektől a ruhákon át a játékokig sokféle adományt várunk. A korábbi adománygyűjtésünk nagyon sikeres volt, reméljük, hogy az idei is hasonló sikerrel zárul. Adományt bárki adhat, így arra kérünk mindenkit, hogy ne csak a szakkollégista ismerősei között hirdesse a gyűjtést, hanem szélesebb körben is. hogy minél több adomány gyűlhessen össze. Köszönjük!
 

Kids Clothes

Helyszín: 

Vizsgakövetelmények - Speciálkollégium 2019.

Migráció - tegnap és ma 2. c. speciálkollégium tantárgyi teljesítéséhez szükséges teendők és tudnivalók, az írásos dolgozat tartalmi és formai követelményei az alábbi összefoglalóban olvashatóak. A dolgozatokat Word-dokumentum formájában a harvani@unideb.gu e-mail címre kérjük megküldeni!
 

A vizsgaidőpontot végzős hallgatók számára az alábbi dátumra hirdettük meg a Neptunban:

  • Végzős hallgatók számára: 2019. május 21., kedd.
  • Nem végzős hallgatók számára: 2019. június 11., kedd.
A dolgozat megküldésének határideje a Neptunban felvett vizsga időpontja!
 
A tantárgy adatai
  • Kurzus címe: Migráció - tegnap és ma 2.
  • Kód: HATVANISZK010
  • Félév: 2018/19/2
  • Kredit: 2
  • Kurzus típusa: Elmélet
  • Vizsga típusa: Írásbeli
  • Követelmény típus: Kollokvium
  • Tárgyfelelős: Dr. Pintér Ákos
  • Ideje: csütörtök 18:00 óra
  • Helye: Kossuth Lajos III. Kollégium 5. emeleti terem
A tantárgy teljesítése
A tantárgy teljesítése a hatvani@unideb.hu e-mail címre Word-dokumentum formájában megküldött írásos dolgozat benyújtása útján történik.  A dolgozat a félév során elhangzott előadások valamelyikének önálló feldolgozását jelenti az előadáson elhangzottakra, továbbá a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva, a felhasznált szakirodalom feltüntetésével.
 
A dolgozat formai követelményei
 
Címlap
A dolgozat címlapján a következő adatok kerülnek feltüntetésre:
  • Tantárgy: Migráció - tegnap és ma 2.
  • Kód: HATVANISZK010
  • A dolgozat címe
  • A hallgató neve
  • Évfolyam és szak
  • Neptun kód
  • Év: 2019.
A dolgozat szövege
A dolgozat (törzs)szövegét sorkizárt formában kérjük megküldeni Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, szimpla sortávolsággal megírva. Karakterek száma: minimum 18.000 karakter szóközök nélkül (a címlap részt és a felhasznált szakirodalom részt nem számítva!).
A dolgozat nem tartalmazhat az internetről egyben átemelt szövegrészeket! Plágiumot követünk el, ha szerző nélküli írásokat idézünk akár szó szerint, akár tartalmilag. Ez a veszély különösen internetes források esetében áll fenn.
 
A felhasznált szakirodalom feltüntetése
Azoknak a műveknek a teljes listája, amelyeket a szerző a dolgozat elkészítéséhez felhasznált, igénybe vett. Az irodalomjegyzék abc-rendbe szedve tartalmazza a felhasznált forrásokat. Fontos, hogy az irodalomjegyzék csak olyan forrásokat tartalmazzon, amelyeket a szerző valóban elolvasott, ismer.
 

Adidas Yeezy

Helyszín: 

Vizsgaidőpontok és követelmények

Új tendenciák a modern tudományban 2. c. értelmiségi modul tantárgyi teljesítéséhez szükséges teendőket és tudnivalókat, az írásos dolgozat tartalmi és formai követelményeit az alábbi összefoglalóban olvashatjátok. A dolgozatokat Word-dokumentum formájában a hatvani@unideb.hu e-mail címre kérjük megküldeni!
 

A vizsgaidőpontokat az alábbiak szerint hirdettük meg a Neptunban:

  • Végzős hallgatók számára: 2019. május 21., kedd.
  • Nem végzős hallgatók számára: 2019. június 17., hétfő.
A dolgozat megküldésének határideje a Neptunban felvett vizsga időpontja!
 
A tantárgy adatai
  • Kurzus címe: Új tendenciák a modern tudományban 1.
  • Kód: HATVANISZK002
  • Félév: 2018/19/2
  • Kredit: 2
  • Kurzus típusa: Elmélet
  • Vizsga típusa: Írásbeli
  • Követelmény típus: Kollokvium
  • Tárgyfelelős: Dr. Pintér Ákos
  • Ideje: szerda 18:00 óra
  • Helye: Kossuth Lajos III. Kollégium 5. emeleti terem
A tantárgy teljesítése
A tantárgy teljesítése a hatvani@unideb.hu e-mail címre Word-dokumentum formájában megküldött írásos dolgozat benyújtása útján történik.  A dolgozat a félév során elhangzott előadások valamelyikének önálló feldolgozását jelenti az előadáson elhangzottakra, továbbá a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva, a felhasznált szakirodalom feltüntetésével.
 
A dolgozat formai követelményei
 
Címlap
A dolgozat címlapján a következő adatok kerülnek feltüntetésre:
  • Tantárgy: Új tendenciák a modern tudományban 2.
  • Kód: HATVANISZK002
  • A dolgozat címe
  • A hallgató neve
  • Évfolyam és szak
  • Neptun kód
  • Év: 2019
A dolgozat szövege
A dolgozat (törzs)szövegét sorkizárt formában kérjük megküldeni Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, szimpla sortávolsággal megírva. Karakterek száma: minimum 18.000 karakter szóközök nélkül (a címlap részt és a felhasznált szakirodalom részt nem számítva!).
A dolgozat nem tartalmazhat az internetről egyben átemelt szövegrészeket! Plágiumot követünk el, ha szerző nélküli írásokat idézünk akár szó szerint, akár tartalmilag. Ez a veszély különösen internetes források esetében áll fenn.
 
A felhasznált szakirodalom feltüntetése
Azoknak a műveknek a teljes listája, amelyeket a szerző a dolgozat elkészítéséhez felhasznált, igénybe vett. Az irodalomjegyzék abc-rendbe szedve tartalmazza a felhasznált forrásokat. Fontos, hogy az irodalomjegyzék csak olyan forrásokat tartalmazzon, amelyeket a szerző valóban elolvasott, ismer.

Zapatillas Running Baratas

Helyszín: 

Vizsgakövetelmények

Új tendenciák a modern tudományban 1. c. értelmiségi modul tantárgyi teljesítéséhez szükséges teendőket és tudnivalókat, az írásos dolgozat tartalmi és formai követelményeit az alábbi összefoglalóban olvashatjátok. A dolgozatokat Word-dokumentum formájában a hatvani@unideb.hu e-mail címre kérjük megküldeni!
 

A vizsgaidőpontokat az alábbiak szerint hirdettük meg a Neptunban:

  • 2019. január 7., hétfő;
  • 2019. január 28., hétfő.
A dolgozat megküldésének határideje a Neptunban felvett vizsga időpontja!
 
A tantárgy adatai
  • Kurzus címe: Új tendenciák a modern tudományban 1.
  • Kód: HATVANISZK001
  • Félév: 2018/19/1
  • Kredit: 2
  • Kurzus típusa: Elmélet
  • Vizsga típusa: Írásbeli
  • Követelmény típus: Kollokvium
  • Tárgyfelelős: Dr. Pintér Ákos
  • Ideje: szerda 18:00 óra
  • Helye: Kossuth Lajos III. Kollégium 5. emeleti terem
A tantárgy teljesítése
A tantárgy teljesítése a hatvani@unideb.hu e-mail címre Word-dokumentum formájában megküldött írásos dolgozat benyújtása útján történik.  A dolgozat a félév során elhangzott előadások valamelyikének önálló feldolgozását jelenti az előadáson elhangzottakra, továbbá a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva, a felhasznált szakirodalom feltüntetésével.
 
A dolgozat formai követelményei
 
Címlap
A dolgozat címlapján a következő adatok kerülnek feltüntetésre:
  • Tantárgy: Új tendenciák a modern tudományban 1.
  • Kód: HATVANISZK001
  • A dolgozat címe
  • A hallgató neve
  • Évfolyam és szak
  • Neptun kód
  • Év: 2018
A dolgozat szövege
A dolgozat (törzs)szövegét sorkizárt formában kérjük megküldeni Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, szimpla sortávolsággal megírva. Karakterek száma: minimum 18.000 karakter szóközök nélkül (a címlap részt és a felhasznált szakirodalom részt nem számítva!).
A dolgozat nem tartalmazhat az internetről egyben átemelt szövegrészeket! Plágiumot követünk el, ha szerző nélküli írásokat idézünk akár szó szerint, akár tartalmilag. Ez a veszély különösen internetes források esetében áll fenn.
 
A felhasznált szakirodalom feltüntetése
Azoknak a műveknek a teljes listája, amelyeket a szerző a dolgozat elkészítéséhez felhasznált, igénybe vett. Az irodalomjegyzék abc-rendbe szedve tartalmazza a felhasznált forrásokat. Fontos, hogy az irodalomjegyzék csak olyan forrásokat tartalmazzon, amelyeket a szerző valóban elolvasott, ismer.

Nouvelles sandales

Helyszín: